Tortaműhelyünk nagyrészt egyedi torták készítésével foglalkozik, de készítünk klasszikus tortákat is.
Az általunk készített torták a HACCP előírásoknak megfelelő cukrászműhelyben készülnek. Minőségükért abban az esetben vállalunk felelősséget ha a torták az alábbi hőmérsékleten vannak tárolva: +0 és +5 fokos hűtőben való tárolás esetén a rendelés teljesítésének időpontjától számított 48 óráig. A tortákat száraz hűtőben szükséges tárolni. Az ettől eltérő tárolási hőmérséklet esetében, a szavatosságáért felelősséget nem vállalunk.
• Legtöbb esetben marcipán
• Bizonyos tortáinkon a díszítés nem ehető (pl., szalag, fapálcika, drót, stb.).
• A díszek legtöbb esetben egyéb segédeszközökkel (pl. drót, fapálcika) együtt kerülnek rögzítésre a tortához, vagy másik díszítőelemhez.
• A torta átadásakor mindig felhívjuk a figyelmed a nem ehető részekre, de fontos, hogy a torta felszolgálásakor is fokozottan figyeljen arra, hogy mely részek nem alkalmasak fogyasztásra.
Ezúton kérjük kedves megrendelőinket, hogy mind szeletelés, mind fogyasztás közben fordítsanak kellő figyelmet a nem ehető részek, díszek eltávolítására.
Készítési eljárásból adódóan termékeinken a legtöbb díszítés , a legtöbb esetben fogyaszthatóak, ezek néhány esetben szárított formában kerülnek a tortára. Alakjuk megőrzéséhez fontos, hogy megfelelően kemények legyenek, kizárólag saját felelősségre fogyaszthatók.
Csomagolás : felhívnánk kedves vendégeink figyelmét , hogy tortáinkat méretüknél , díszítésüknél fogva NEM minden esetben tudjuk csomagolni !!! Kérem erről minden esetben kérjen felvilágosítást !!!
• Tortáink allergén anyagokat tartalmazhatnak pl: tej (laktóz), tojás, földimogyoró(diófélék), glutént tartalmazó gabona. Kérem szíveskedjenek előre jelezni az allergiát. A nem megfelelő tájékoztatásból kialakuló esetleges allergén reakciókért felelősséget nem vállalunk.
• Tortáinkat kategóriák szerint csoportosítva találhatja meg a honlapunkon Az oldal készítésénél figyeltünk arra, hogy minél könnyebben megtalálja az alkalomhoz, illő tortát.
• Az itt megtalálható fotóink mind saját készítésű tortáinkról készültek.
• Vállaljuk egyedi igények, elképzelés alapján torták elkészítését is. Amennyiben e-mail formában eljuttatja nekünk elképzelését, lehetőségeinktől függően igyekszünk azt legjobb tudásunk szerint megalkotni.
• Felhívnánk azonban a figyelmet arra, hogy tortaműhelyünk arculata és profilja nem teszi lehetővé bármely elképzelés megvalósítását. Az egyedi igények kivitelezésének lehetősége minden esetben egyedi elbírálás tárgyát képezi.
• Az egyedi tortákhoz kapcsolódó rendelést minden esetben szükséges előre egyeztetni. Megítéljük hogy az adott torta illeszkedik-e a vállalkozás jó hírnevünk fogalmába. Műhelyünk nem készít többek közt a szexuális tartalmú, stílusában nem felvállalható, és politikai jellegű tortákat Az ilyen tortákat még a rendelés előtt visszautasítjuk.
• Megrendelő neve:
• E-mail:
• Telefonszám:
• Átvétel időpont:
• Torta mérete:
• Torta íze:
ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT
A tortasarok.hu oldalon történő rendeléssel kapcsolatos tájékoztató
Adatlap kitöltésével a megrendelő hozzájárul, hogy Nagyné Gáspár Edit egyéni vállalkozó a közölt személyes adatokat, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló mindenkori hatályos magyar jogszabályok alapján, rendelések teljesítése, valamint szolgáltatásai reklámozása céljából kezelje. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az adatai törlését az adatkezelőhöz eljuttatott nyilatkozattal kezdeményezheti.
Adatkezelési tájékoztató
Az adatkezelési tájékoztató célja, hogy jelenlegi és jövőbeli Ügyfeleinket tájékoztassuk a kezelt személyes adataik köréről, megismertessük velük a tortasarok.hu adatkezelési eljárását, valamint a személyes adatok törlésének lehetőségét biztosítsuk.
Ügyfeleink személyes adatainak kezelésének célja, hogy megrendeléseiket gyorsan, pontosan teljesítsük. E cél eléréséhez szükséges az Ön által közölt adatok kezelése. Az adatkezelés jogalapját a mindenkori hatályos magyar jogszabály biztosítja. A tortasarok.hu weboldal üzemeltetésével összefüggésben gyűjtött és rögzített személyes adatok kezelője Nagyné Gáspár Edit egyéni vállalkozó.
Ügyfeleink személyes adatait az adatkezeléshez adott hozzájáruló nyilatkozat visszavonásáig kezeljük. Személyes adatait harmadik személynek nem továbbítjuk, nyilvánosságra nem hozzuk és azokat kizárólag a fent megjelölt célból kezeljük.
Amennyiben személyes adatait töröltetni vagy helyesbíteni kívánja kérjük, hogy erről szóló nyilatkozatát, a info@tortasarok.hu e-mail címre eljuttatni szíveskedjen.
Telefonos és írásos megkeresésüket csak nyitvatartási időben van lehetőségünk fogadni !
Vasárnap , hétfő és kedd-i napokra rendelést nem tudunk vállalni !
Hétfő ZÁRVA
Kedd ZÁRVA
Szerda-Csütörtök 9.00 -15.00 április 30 – május 1 zárva
Péntek 9.00 – 17.00
Szombat 9.00 – 15.00
Vasárnap ZÁRVA
Tel.: 06 30 58 25 489 ( MUNKAIDŐBEN )
Bejárat a Petrovics István utca felől!
Copyright - 2015 - Famulus Bt.
Parking is currently unavailable. We'll be right back.
\n ")}errorParkingServicesDisabled(){this.message("\nServices for this domain name have been disabled.
\n ")}errorParkingNoSponsors(e){this.message(`\n \n \n ${window.location.hostname} currently does not have any sponsors for you.\n \n `,e)}imprint(e){if(!e)return;const t=document.querySelector("#imprint-text");t&&(t.innerHTML=e.replace(/(?:\r\n|\r|\n)/g,"${this.domain} currently does not have any sponsors for you.
`;case"disabled_mr":return`\nReferral traffic for ${this.domain} does not meet requirements.
`;case"js_error":return"\nParking is currently unavailable. We'll be right back.
\n ";default:return"\nServices for this domain name have been disabled.
\n "}}get trackingType(){switch(this.reason){case"disabled_rc":return"revenue_cap_reached";case"disabled_mr":return"invalid_referral";case"adblock":return"ad_blocked_message";case"no_sponsors":return"no_sponsors_message";case"disabled_tos":return"tos_not_accepted"}}get domain(){return window.location.hostname}toContext(){return{cannotPark:this.reason}}}function unpackPHPArrayObject(e,t){const n=e[t];if(n&&!Array.isArray(n))return n}class Parking extends State$2{constructor(){super(...arguments),this.type=Type.Parking}static build(e,t){const n=new Parking;n.domain=e.domainName,n.html=e.template,n.scripts=e.scripts||[],n.javascript=e.inlineJs,n.stylesheet=e.styles,n.imprint=e.imprintText;const i=unpackPHPArrayObject(e,"salesSettings");n.bannerAdblockerOnly=null==i?void 0:i.banner_adblocker_only;const s=(null==i?void 0:i.status)&&"NOT_FOR_SALE"!==(null==i?void 0:i.status);if(s){const{status:e,location:t,message:s,link:a,type:o}=i;n.salesBanner={message:s,href:a,position:t,theme:o,status:e}}return t.wantsToServeAds?n.trackingType="ctr":s&&window.location.pathname.startsWith("/listing")?n.trackingType="sales":n.trackingType="visit",n}toContext(){return{}}}class Sales extends State$2{constructor(){super(...arguments),this.type=Type.Sales}static build(e){const t=unpackPHPArrayObject(e,"salesSettings");if(!t)return;const{status:n}=t;return["NOT_FOR_SALE","EXTERNAL_MARKET","URL"].includes(n)?void 0:window.location.pathname.startsWith("/listing")?new Sales:void 0}toContext(){return{}}get trackingType(){return"sales"}init(e){window.context=e;const t=document.createElement("script");t.type="text/javascript",t.src=SALES_JS_URL,document.head.append(t)}}class Redirect extends State$2{constructor(){super(...arguments),this.type=Type.Redirect}static build(e,t,n){const i=unpackPHPArrayObject(e,"salesSettings"),{zeroClickDelay:s,skenzoRedirect:a,skenzoUrl:o,showInquiryForm:r,canZeroClick:d,cannotPark:c}=e;if(window.location.pathname.startsWith("/listing")&&["EXTERNAL_MARKET","URL"].includes(null==i?void 0:i.status)){if(null==i?void 0:i.external)return Redirect.toState(i.external,"sales");if(null==i?void 0:i.link)return Redirect.toState(i.link,"sales")}if(n.cannotLoadAds&&n.wantsToServeAds)return Redirect.toState(n.noAdsRedirectUrl,"no_ads_redirect");if(d&&(null==t?void 0:t.reason)){if(null==t?void 0:t.redirect)return Redirect.toState(t.redirect,"zc_redirect",s);if(a&&o)return Redirect.toState(o,"skenzo_redirect")}return(null==i?void 0:i.status)&&"NOT_FOR_SALE"!==(null==i?void 0:i.status)&&!(null==i?void 0:i.banner_adblocker_only)&&(n.cannotLoadAds||n.cannotLoadAds&&!d||r)?Redirect.toState(`${window.location.origin}/listing`):void 0}static toState(e,t,n=0){const i=new Redirect;return i.url=e,i.delay=n,i.trackingType=t,i}toContext(){return{}}}const browserState=()=>{var e,t,n,i,s;const{screen:{width:a,height:o},self:r,top:d,matchMedia:c,opener:l}=window,{documentElement:{clientWidth:h,clientHeight:u}}=document;let p;try{p=(new Date).getTimezoneOffset()/60*-1}catch(e){p=null}return{popup:!(!l||l===window),timezone_offset:p,user_preference:null===(e=null===Intl||void 0===Intl?void 0:Intl.DateTimeFormat())||void 0===e?void 0:e.resolvedOptions(),user_using_darkmode:Boolean(c&&c("(prefers-color-scheme: dark)").matches),user_supports_darkmode:Boolean(c),window_resolution:{width:null!=h?h:0,height:null!=u?u:0},screen_resolution:{width:null!=a?a:0,height:null!=o?o:0},frame:d===r?null:{innerWidth:null!==(t=null==r?void 0:r.innerWidth)&&void 0!==t?t:0,innerHeight:null!==(n=null==r?void 0:r.innerHeight)&&void 0!==n?n:0,outerWidth:null!==(i=null==r?void 0:r.outerWidth)&&void 0!==i?i:0,outerHeight:null!==(s=null==r?void 0:r.outerHeight)&&void 0!==s?s:0}}},CAFKey="caf",ClickKey="click",NoCacheKey="nc",SessionKey="session",TRACKING_URL="_tr",buildSignature=({callbacks:e,context:t},n)=>{var i,s,a,o;return Object.assign({ad_loaded_callback:null==e?void 0:e.adLoadedCallback,app_version:version,caf_client_id:null===(i=null==t?void 0:t.pageOptions)||void 0===i?void 0:i.pubId,caf_timed_out:null==e?void 0:e.cafTimedOut,caf_loaded_ms:null==e?void 0:e.cafLoadedMs,channel:null===(s=null==t?void 0:t.pageOptions)||void 0===s?void 0:s.channel,desktop:t.desktop,terms:null===(a=null==t?void 0:t.pageOptions)||void 0===a?void 0:a.terms,fd_server_datetime:t.fd_server_datetime,fd_server:t.fd_server,flex_rule:t.flex_rule,host:t.host,ip:t.ip,ivt:null===(o=null==t?void 0:t.pageOptions)||void 0===o?void 0:o.ivt,js_error:t.js_error,mobile:t.mobile,no_ads_redirect:t.noAdsRedirect,page_headers:t.page_headers,page_loaded_callback:null==e?void 0:e.pageLoadedCallback,page_method:t.page_method,page_request:t.page_request,page_time:t.page_time,page_url:t.page_url,reportable_channel:t.reportableChannel,reportable_style_id:t.reportableStyleId,tablet:t.tablet,template_id:t.templateId,type:n,user_has_ad_blocker:t.user_has_ad_blocker,user_id:t.userId,uuid:t.uuid,zeroclick:t.zeroClick},browserState())},trackVisit=({callbacks:e,context:t},n,i="")=>{const s=`${i}/${TRACKING_URL}`,a=i?"include":"same-origin",o=buildSignature({callbacks:e,context:t},n);let r={};"click"===n&&(r={[ClickKey]:"true",[SessionKey]:t.uuid,[NoCacheKey]:Date.now().toString()}),fetch(s,{method:"POST",headers:{Accept:"application/json","Content-Type":"application/json"},credentials:a,body:JSON.stringify(Object.assign({signature:encode(o)},r))})};var State$1;!function(){if(!window.CustomEvent){function e(e,t){t=t||{bubbles:!1,cancelable:!1,detail:void 0};const n=document.createEvent("CustomEvent");return n.initCustomEvent(e,t.bubbles,t.cancelable,t.detail),n}e.prototype=window.Event.prototype,window.CustomEvent=e}}(),function(e){e[e.Pending=0]="Pending",e[e.Loaded=1]="Loaded",e[e.Failed=2]="Failed"}(State$1||(State$1={}));class Provider{get providerCtor(){return this.constructor}constructor(e){this.state=new Map,this.injectedAt=new Map,this.timeoutAt=new Map,this.timeoutSeconds=5,this.handlePixelEvent=e=>{this.keys.forEach((t=>{switch(this.state.get(t)){case State$1.Failed:break;case State$1.Pending:setTimeout((()=>this.handlePixelEvent(e)),100);break;case State$1.Loaded:this.onPixelEvent(e,t)}}))},this.watch=e=>{switch(this.state.get(e)){case State$1.Loaded:case State$1.Failed:break;case State$1.Pending:this.isLoaded(e)?this.state.set(e,State$1.Loaded):this.isTimedOut(e)?this.state.set(e,State$1.Failed):setTimeout((()=>this.watch(e)),50)}},this.config=e,this.keys.length>0?this.keys.forEach((e=>{this.state.set(e,State$1.Pending);const t=new Date;t.setSeconds(t.getSeconds()+this.timeoutAfter()),this.timeoutAt.set(e,t),this.injectPixel(e)})):this.state.set("",State$1.Failed)}get keys(){return this.config?Object.keys(this.config):[]}getPixelEvents(e){var t,n;return null===(n=null===(t=this.config)||void 0===t?void 0:t[e])||void 0===n?void 0:n.pixel_events}injectPixel(e){this.injectedAt.has(e)||(this.injectedAt.set(e,new Date),this.inject(e),this.watch(e))}inject(e){if(!this.providerCtor.scriptInjected){const e=document.createElement("script");e.text=this.getScript(),document.head.appendChild(e),this.providerCtor.scriptInjected=!0}this.init(e)}isTimedOut(e){return+new Date>=+(this.timeoutAt.get(e)||0)}timeoutAfter(){return this.timeoutSeconds}selectPixelEvents(e,t){const n=this.getPixelEvents(t);if(Array.isArray(n))return n.filter((t=>"term-view"===t.trigger&&"visit"===e||(!(!["term-click","ad-view"].includes(t.trigger)||"ctr"!==e)||"ad-click"===t.trigger&&"click"===e)))}}class Facebook extends Provider{getScript(){return"!function(f,b,e,v,n,t,s){if(f.fbq)return;n=f.fbq=function(){n.callMethod?n.callMethod.apply(n,arguments):n.queue.push(arguments)};if(!f._fbq)f._fbq=n;n.push=n;n.loaded=!0;n.version='2.0';n.queue=[];t=b.createElement(e);t.async=!0;t.src=v;s=b.getElementsByTagName(e)[0];s.parentNode.insertBefore(t,s)}(window, document,'script','https://connect.facebook.net/en_US/fbevents.js');"}init(e){window.fbq&&window.fbq("init",e)}onPixelEvent(e,t){const n=this.selectPixelEvents(e,t);n&&n.forEach((e=>{e&&(e.custom?window.fbq("trackSingleCustom",t,e.event):window.fbq("trackSingle",t,e.event))}))}isLoaded(e){return!!window.fbq&&window.fbq.getState&&window.fbq.getState(e)}}Facebook.scriptInjected=!1;class Outbrain extends Provider{getScript(){return`!function(_window, _document) { var OB_ADV_ID = ${JSON.stringify(this.keys)}; if (_window.obApi) { var toArray = function(object) { return Object.prototype.toString.call(object) === '[object Array]' ? object : [object]; }; _window.obApi.marketerId = toArray(_window.obApi.marketerId).concat(toArray(OB_ADV_ID)); return; } var api = _window.obApi = function() { api.dispatch ? api.dispatch.apply(api, arguments) : api.queue.push(arguments); }; api.version = '1.1'; api.loaded = true; api.marketerId = OB_ADV_ID; api.queue = []; var tag = _document.createElement('script'); tag.async = true; tag.src = '//amplify.outbrain.com/cp/obtp.js'; tag.type = 'text/javascript'; var script = _document.getElementsByTagName('script')[0]; script.parentNode.insertBefore(tag, script); }(window, document);`}init(e){}onPixelEvent(e,t){const n=this.selectPixelEvents(e,t);n&&n.forEach((e=>{e&&window.obApi("track",e.event)}))}isLoaded(e){return!!window.obApi}}Outbrain.scriptInjected=!1;class Revcontent extends Provider{getScript(){return"var script=document.createElement('script');script.src='https://assets.revcontent.com/master/rev.js';document.head.appendChild(script);"}init(e){}onPixelEvent(e,t){const n=this.selectPixelEvents(e,t);n&&n.forEach((e=>{e&&window.rev("event",e.event)}))}isLoaded(e){return!!window.rev}}Revcontent.scriptInjected=!1;class Taboola extends Provider{getScript(){return`window._tfa = window._tfa || [];!function (t, f, a, x) {if (!document.getElementById(x)) {t.async = 1;t.src = a;t.id=x;f.parentNode.insertBefore(t, f);}}(document.createElement('script'),document.getElementsByTagName('script')[0],'//cdn.taboola.com/libtrc/unip/${this.keys[0]}/tfa.js','tb_tfa_script');`}init(e){}onPixelEvent(e,t){const n=this.selectPixelEvents(e,t);n&&n.forEach((e=>{if(e){const n=parseInt(t,10);window._tfa.push({notify:"event",name:e.event,id:n})}}))}isLoaded(e){return Array.isArray(window._tfa)}}Taboola.scriptInjected=!1;class Tiktok extends Provider{getScript(){return'!function (w, d, t) {w.TiktokAnalyticsObject=t;var ttq=w[t]=w[t]||[];ttq.methods=["page","track","identify","instances","debug","on","off","once","ready","alias","group","enableCookie","disableCookie"],ttq.setAndDefer=function(t,e){t[e]=function(){t.push([e].concat(Array.prototype.slice.call(arguments,0)))}};for(var i=0;i